Megfojtotta 5 éves kisfiát a sportoló

Megfojtotta 5 éves kisfiát a sportoló

19:01 Május 17, 2020

Események 4193 2 хвилини

Koronavírus gyanújával vitte be a bursai kórházba kisfiát Cevher Toktas – számolt be róla a DailySabah. Mivel a gyermek csúnyán köhögött és magas lázzal küzdött, az orvosok kórházi karanténba zárták édesapjával együtt. Nem sokkal később a 32 éves korábbi sportoló orvosért kiáltott, mert az ötéves fiú már nagyon nehezen kapott levegőt, átvitték az intenzívre, de két órán belül elhunyt.

A hatóságok a betegségnek tudták be a gyermek halálát, 11 nappal később azonban Cevher Toktas bement a rendőrségre, és beismerte: ő ölte meg a fiát, amikor kettesben maradtak a szobában.

„Egy párnát nyomtam a fiam fejére, aki a hátán feküdt. 15 percen át nem emeltem fel azt. A fiam eközben szenvedett. Amikor már nem mozgott, felemeltem a párnát. Ekkor szóltam az orvosoknak, hogy eltereljem magamról a gyanút” – mondta a rendőrségen a férfi.

Amikor megkérdezték tőle, mégis miért tette ezt a szörnyűséget, döbbenetes választ adott.

„Sosem szerettem a kisebbik fiam, amióta megszületett. Nem tudom miért, de nem szerettem. Ezért öltem meg, nem azért, mert mentális gondjaim lennének” – mondta Toktas, akit a beismerő vallomás után őrizetbe vették, és hamarosan bíróság elé állítják. Életfogytig tartó börtön várhat rá.

(ripost.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei