Kihallgatta az Ibiza-bizottság Sebastian Kurz kancellárt

Kihallgatta az Ibiza-bizottság Sebastian Kurz kancellárt

18:54 Június 25, 2020

Események 2876 3 хвилини

Találkozóinak időpontját tartalmazó naptárának átadására szólították fel az Ibiza-ügyeket vizsgáló bizottságnak az ellenzéki pártok által delegált tagjai Sebastian Kurzot, az osztrák kancellár szerdai meghallgatásán – adta hírül a Mandiner.

A kihallgatás kezdetén vita alakult ki azzal kapcsolatban, köteles-e Kurz a bizottság rendelkezésére bocsátani személyes találkozóinak időpontját tartalmazó naptárát. Kurz azzal érvelt, hogy előző hivatali idejéből a törvénynek megfelelően az összes vonatkozó dokumentumot benyújtotta az állami levéltárnak.

Kérdés volt az is, váltott-e üzeneteket Heinz-Christian Strache akkori alkancellárral, az Ibiza-ügyben szereplő videó egyik főszereplőjével. Kurz elmondta, hogy a személyes bejegyzéseket biztonsági okokból rendszeresen törölte, mivel azok más államokat is érinthetnek. Felajánlotta ugyanakkor, hogy a kérdésre titkos ülésen szívesen válaszol majd. Kérdezték még Kurzot egyebek mellett arról is, kapott-e pártja adományokat a világszerte kaszinókat működtető, szerencsejáték-gépeket gyártó Novomatictól. Kurz azt felelte, hogy valamennyi felajánlott párttámogatást megvizsgáltak, és nem fogadták el a szerencsejáték-üzemeltetők vagy a fegyvergyártók által ajánlott pénzt.

Heinz-Christian Strache volt alkancellár tavaly májusban mondott le, miután nyilvánosságra került az Ibiza-videó néven ismertté vált felvétel. A titokban, megrendezett körülmények között készített videón Strache és Johann Gudenus, a párt akkori frakcióvezetője egy – magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó – nővel tárgyalt. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért. A botrány után Strache lemondott alkancellári posztjáról és pártelnöki tisztségéről. Nem sokkal később felbomlott az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciós kormánya, és előrehozott választást tartottak, amelyen a néppárt magabiztos győzelmet aratott.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei