Megnyílt az összes ukrán–magyar határátkelőhely

Megnyílt az összes ukrán–magyar határátkelőhely

10:02 Június 29, 2020

Események 11505 3 хвилини

Українська

Mától ismét üzemel az összes ukrán–magyar határátkelőhely. Kinyitott a haranglábi, asztélyi, mezőkaszonyi és tiszaújlaki határállomás is. Mint ismeretes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a múlt héten Kijevben jelentette be, hogy Brenzovics László és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közbenjárására maximum hétfőig mind az öt közúti ukrán–magyar határátkelő megnyílik. Fényképünkön a Harangláb–Lónya átkelő látható a határnyitás után.

Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak,
Külgazdasági és Külügyminisztérium

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nagyra értékeli a magyar diplomácia erőfeszítéseit, amelyek a határok átjárhatóságának visszaállítását célozzák a járványügyi helyzet enyhülésének ütemében. Így, pozitív lépésként értékeljük egyes ukrajnai határátkelők megnyitását is.

E mellett azonban, mint azt számos honfitársunk jelezte, a határátkelőkön állandósult az az áldatlan állapot, amely többórás várakozásra kényszeríti a Kárpátaljáról Magyarországra vagy éppen visszafelé utazókat. A személygépkocsival közlekedők 8-10 órás várakozásra kényszerülnek. Ez a már több éve fennálló probléma, most, a határforgalom újraindításával hatványozottan jelentkezik. Mindez óhatatlanul kihat a jelenlegi magyar kormányzat megítélésére is.

A jelzett probléma egyik oka, hogy nem minden határátkelőt nyitottak meg, s a forgalom ezért a működő átkelőkre terhelődik, ami azon túl, hogy lelassítja az átkelést az utazók koncentrálásával a járványveszélyt is növeli. Ezért fontosnak tartjuk, hogy lehetőség szerint mihamarabb tegyék lehetővé a közlekedést valamennyi ukrajnai határátkelő helyen.

Az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarok anyaországi kapcsolattartásának elősegítése érdekében kérjük Külügyminiszter Urat, hogy minden eszközzel segítse elő a határok átjárhatóságának javítását.

Ungvár, 2020. június 22.

Tisztelettel:

dr. Brenzovics László
elnök

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei