Rendkívüli járványhelyzet, újabb szigorítások Belgrádban

Rendkívüli járványhelyzet, újabb szigorítások Belgrádban

20:11 Július 3, 2020

Események 3682 3 хвилини

Українська

Zoran Radojicic belgrádi polgármester a fővárosi válságtörzs javaslatára döntött a rendkívüli helyzet kihirdetéséről, hogy megtehessék a szükséges óvintézkedéseket az emberi életek védelmében. Az intézkedés azonnali hatályú.

Csütörtökön 359-el nőtt Szerbiában a fertőzöttek száma, ami a legnagyobb növekmény április közepe óta. Ezzel a fertőzöttek száma 15 195-re nőtt, és 287-en haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe. Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek 82,5 százaléka belgrádi.

Radojicic szerint a rendkívüli helyzet bevezetésével három újfajta korlátozás lép életbe a főváros területén. Legfeljebb száz főre korlátozzák a zárt helyiségekben egyszerre tartózkodók számát, azzal, hogy meg kell tartani köztük a másfél méteres távolságot.

Szabad ég alatt ötszáz fős a korlátozás. Emellett 23 órától reggel hatig zárva lesznek azok az éjszakai szórakozóhelyek és kávézók, ahol nincs kinti terasz vagy kerthelyiség. Hétfőtől szigorúbban ellenőrzik a védőmaszk viselését, és büntetésre is számíthatnak azok, akik nem hordják.

Aleksandar Vucic államfő csütörtök este az RTS közszolgálati tévében azt mondta, hogy öt-hatezer dináros büntetést szabhatnak ki azokra, akik a bevásárlóközpontokban vagy a tömegközlekedési eszközökön nem hordanak maszkot. Vucic azt mondta, hogy a kollégiumokat is bezárják, és ő személy szerint az egész fővárost karantén alá helyezné, de tiszteletben tartja az orvosok és a járványügyi szakemberek véleményét.

Radojicic szerint egyelőre nincs szükség a főváros lezárására, de mihelyt a szakértők úgy foglalnak állást, hogy ezt meg kell tenni, akkor Belgrád vesztegzár alá kerül.

Goran Vesic alpolgármester egy belgrádi tévének nyilatkozva azt mondta, hogy egyelőre két hétre vezetik be a rendkívüli helyzetet. Hozzátette, hogy a fertőzések zöme az éjszakai szórakozóhelyeken és partikon történt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei