Elfogatóparancsot adtak ki Evo Morales volt bolíviai elnök ellen

Elfogatóparancsot adtak ki Evo Morales volt bolíviai elnök ellen

19:08 Július 7, 2020

Események 5116 2 хвилини

Українська

Hétfőn a terrorizmussal gyanúsított Evo Morales volt elnök ellen vádat emelt és elfogatóparancsot adott ki a bolíviai ügyészség – jelentette be az ABI bolíviai hírügynökség.

A vádak alapját olyan hangfelvételek képezik, amelyeken a volt államfő a tavalyi országos megmozdulások idején állítólag felszólította a helyi kokatermesztők vezetőjét, hogy híveivel zárja le a városokba vezető utakat. A volt elnök támogatói Morales kényszerű lemondását követően fontos bolíviai nagyvárosokba vezető útvonalakat torlaszoltak el, s ezeket a településeket légi úton kellett ellátni élelmiszerrel.

Argentínában kapott menekültstátuszt

A 2006-ban hatalomra került politikus tavaly novemberben lemondott, miután az országon véres tiltakozások söpörtek végig, mert az ellenzék és az Amerikai Államok Szervezete szerint csalással nyert az októberben tartott elnökválasztáson. Morales először Mexikóba, majd Kubába, végül Argentínába menekült, ahol végül menekültstátuszt kapott. Bolívia vezetését Jeanine Anez, az ország ideiglenes államfője vette át.

Morales ellen már tavaly év végén is kiadtak egy elfogatóparancsot, emellett eltiltották a korábbi elnököt a részvételtől a szeptember 6-án esedékes parlamenti választásokon.

(MTI/origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei