Mérséklődik a fertőzés terjedése

Mérséklődik a fertőzés terjedése

17:51 Július 20, 2020

Események 3932 3 хвилини

A korábbi napok magas, 800-nál is nagyobb növekménye után hétfőre második napja regisztráltak kevesebb új koronavírusos beteget Ukrajnában, ezúttal 651-et – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített napi tájékoztatóján.

A megelőző napon is alacsonyabb volt a növekmény nyolcszáznál, vasárnapra 731 új fertőzéses esetet azonosítottak. Ukrajnában már korábban is általában alacsonyabbak voltak a hétvégéről jelentett adatok a hétköznapokon mérteknél. Ezt egy hete Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester azzal indokolta, hogy a hétvégén kevesebb beteg fordul orvoshoz, mint hétköznap, valamint kevesebb tesztet is végeznek.  

Az újonnan azonosított esetekkel együtt a járvány kitörése óta igazolt fertőzöttek száma elérte az 59 493-at. Az elmúlt napban az elhunytak száma 13 újabb halálos áldozattal 1498-ra nőtt, miközben eddig 31 439-en gyógyultak meg, közülük 560-an az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 26 556-ra emelkedett. Az egészségügyi dolgozók körében újabb 27-nél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. Az elmúlt napban 134 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani.

A legtöbb új beteget, 115-öt, ismét az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 86-ot pedig Kárpátaljáról. A napi új fertőzöttek tekintetében a harmadik helyre a főváros, Kijev került 77 új beteggel.

Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma elérte a 8115-öt, közülük eddig 209-en haltak bele a betegségbe, és 1605-en gyógyultak meg. Kijevben az igazolt fertőzöttek száma 6961-re nőtt, a halálos áldozatoké 128, a gyógyultaké 2387. Kárpátalján 4440 beteget regisztráltak a járvány kitörése óta, közülük 155-en haltak meg,1554-en győzték le a kórt.

Az egészségügyi tárca hétfői jelentése alapján az országban nyolc megye – köztük  Kárpátalja – továbbá Kijev nem áll készen arra, hogy a karanténkorlátozások enyhítésének következő szakaszába léphessen. Ukrajnában május 22-étől úgynevezett adaptív karantén van érvényben, ami azt jelenti, hogy régiónként eltérő korlátozások vannak érvényben az aktív betegek, valamint az elvégzett tesztek számától, a fertőzés terjedésének dinamikájától és a kórházi ágyak leterheltségétől függően.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei