A FIFA-elnök ellen indítanak büntetőeljárást

A FIFA-elnök ellen indítanak büntetőeljárást

14:43 Július 31, 2020

Események 7596 3 хвилини

Українська

Stefan Keller svájci különleges ügyész büntetőeljárást indított a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino ellen, aki állítólag titkos találkozókon vett részt Michael Lauber svájci államügyésszel.

A hatóság csütörtöki bejelentése szerint a találkozókon résztvevő főügyész ellen szintén eljárást kezdeményeztek. A FIFA június elején minden vádat tagadott, és azt állította, az 50 éves sportvezető semmi törvénybe ütközőt nem tett, az ilyen találkozók egyáltalán nem szokatlanok.

Lauber kedden beadta felmondását, miután a bíróság megállapította, hogy eltitkolta az Infantinóval való találkozóit és hazudott a felettesinek, mialatt korrupciógyanú miatt vizsgálat folyt ellene. Hivatali feladatait augusztus 31-ig látja el.

Az ügyészség felügyeleti testülete előzőleg kötelezettségszegést, bűnpártolást és hivatali titok megsértését állapította meg amiatt, hogy Lauber 2016-ban és 2017-ben titokban találkozott Infantinóval.

Lauber amiatt került a kritikák középpontjába, hogy a túlságosan lassú ügymenet következtében áprilisban elévülés miatt leállt a svájci ügyészség vizsgálata több német funkcionárius ellen, akik a 2006-os világbajnokság előtt gyanús kifizetéseket kezdeményeztek.

Gianni Infantino csütörtökön újfent visszautasította a vádakat, szerinte a találkozókon csak „a FIFA érdekét képviselve tisztázott bizonyos kérdéseket, s ez a kötelessége volt”, s a jövőben is ezt fogja tenni.

 „Mindig is ez volt a célom, és ettől nem hagyom magam eltántorítani” – idézte a FIFA elnökét a szervezet friss közleménye.

„Hadd tegyem még egyszer egyértelművé: a szövetségi ügyészekkel való találkozók hozzájárulnak az ügyek teljes tisztázásához. Abban az időszakban több mint húsz ügy volt folyamatban a FIFA volt tagjai ellen” – tette hozzá Infantino.

A világszövetség ezzel együtt közölte: a FIFA és a FIFA elnöke mindenben együttműködik a hatóságokkal. Az üggyel kapcsolatban megszólalt a FIFA korábbi vezetője, a jelenleg hatéves eltiltását töltő Joseph Blatter is, aki belső vizsgálatot sürget. „Egyértelmű a helyzet. A FIFA etikai bizottságának eljárást kell indítania Gianni Infantino ellen és fel kell őt függesztenie” – közölte a svájci exsportdiplomata.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei