Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában

Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában

08:45 Augusztus 12, 2020

Események 3330 2 хвилини

Українська

Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek – közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi média kedden.

A rendőrségi bejelentés szerint a laboratóriumot az Amszterdamtól 120 kilométerre, észak-keleti irányban fekvő Nijeveen település egyik korábbi lovasiskolája épületében rendezték be.

Andre van Rijn, az akciót vezető nyomozó elmondta, a művelet során 17 embert, hollandok mellett török és kolumbiai állampolgárokat állítottak elő. A laboratórium napi 150-200 kilogramm kokain előállítására volt képes, amelynek feketepiaci értéke 4,5-8 millió euró körül mozog. Az akció során a kokaingyártáshoz szükséges kellékeket, köztük műanyag hordókat, vegyi anyagokkal teli tartályokat foglaltak le, valamint olyan eszközöket és szereket, amelyek a hollandiai exportot megelőzően kábítószerrel átitatott, főként ruházati termékekből képesek kinyerni a kokaint.

A nyomozó tájékoztatása szerint az akcióval egy időben, a szintén hollandiai Apeldoorn és Elshout városaiban végzett rajtárütések során a rendőrség 120 ezer kilogramm kokainnal átitatott ruhát foglalt le.

Az őrizetbe vett embereknek csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt – közölte.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei