Korrupciós botrány az olasz igazságszolgáltatásban

Korrupciós botrány az olasz igazságszolgáltatásban

09:22 Augusztus 22, 2020

Események 3109 3 хвилини

Tíz csendőrt tartóztattak le Piacenzában, akiket, többek között drogkereskedelemmel, hivatali visszaéléssel, zsarolással gyanúsítanak – olvasható a Pesti Srácok oldalán.

Az Odüsszeusz-műveletnek keresztelt, rendkívül sikeres olaszországi nyomozást Grazia Pradella speciális ügyész vezette, akinek egysége összesen 22 ember után nyomozott. Az egész csapatból csupán egy emberről véli úgy az ügyészség, hogy nem vett részt a bűncselekményekben.

Az eddigi adatok szerint a korrupt csendőrök a környéken rátelepedtek a drogkereskedelemre, még a kis dílereket is ők irányították. Nemritkán olyan anyagot árultak, amelyet korábban ők maguk koboztak el. A mostani letartóztatási hullám hosszúra nyúlt eljárás eredménye, hiszen jó ideje lehallgatták az érintetteket. A banda a koronavírus miatti korlátozások idején követte el a legsúlyosabb bűncselekményeket: a csendőrök nemegyszer vertek félholtra külföldieket, elsősorban színes bőrűeket. Egy egyiptomi férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy drogot árul, úgy összevertek, hogy később az egyik csendőr bevallotta, amikor meglátta a padlón a rengeteg vért, azt gondolta, a férfi már nem él.

A bűnszervezet fejének a nápolyi származású, 37 éves Giuseppe Montellát tartják, akit környezete veszélyes és agresszív embernek ismer. A lehallgatott felvételekből kiderül, volt, hogy rendőri biztosítást adott a drogot szállító járműveknek az utakon, továbbá a tervei között szerepelt, hogy komolyabban beszáll a kokainbizniszbe. A csendőrbűnözők módszereit a Camorráéhoz hasonlítják. Az eljárás alá vont csendőröket drogkereskedelemmel, lopott áruk értékesítésével, hivatali visszaéléssel, zsarolással, kényszerítéssel és kínzással is összefüggésbe hozták.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei