A távoktatás ellen, az iskolák megnyitása mellett tüntettek szülők Csernyivciben

A távoktatás ellen, az iskolák megnyitása mellett tüntettek szülők Csernyivciben

16:16 Szeptember 9, 2020

Események 5820 2 хвилини

Українська

Mintegy 150 szülő tüntetett a távoktatás ellen az iskolák megnyitását követelve szerdán Csernyivciben, a megyi állami közigazgatási hivatal épülete előtt – adta hírül az rbc.ua hírportál.

A tudósítás szerint azoknak a tanulóknak a szülei vettek részt a tiltakozó megmozduláson, akiknek megtiltották a tanintézetek látogatását, mert a város a vörös karanténzónába került. A tüntetőkhöz kiment Szerhij Oszacsuk kormányzó, aki elmondta, javaslattal fordult Denisz Smihal miniszterelnökhöz, hogy enyhítsék a karantén-korlátozásokat a városban. „Meg kell találnunk a módját, hogy működhessenek a sportiskolák, sportközpontok, ahol az emberek az egészségüket erősítik” – közölte, megjegyezve, hogy az iskolák megnyitását is szorgalmazta a kormányfőnél.

Miközben Oszacsuk beszélt, az egyik tüntető el akarta venni tőle a mikrofont. Ekkor a kormányzó visszatért a hivatali épületbe.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei