Romániát az évszázad aszálya sújtja (videó)

Romániát az évszázad aszálya sújtja (videó)

21:51 Szeptember 14, 2020

Események 3728 3 хвилини

Українська

Románia dél-keleti régióit az elmúlt 100 év legnagyobb szárazsága sújtja – számolt be az euronews.

Theodor Ichim, aki az eső és az öntözőrendszer hiánya miatt szinte minden termését elvesztette ebben az évben, eredeti módszerrel próbálta felhívni a figyelmet a román gazdák nehéz helyzetére.

Traktorával és talajművelő gépével az egyik száraz mezejére felszántotta a „vizet akarunk” feliratot, és ezt egy drón segítségével lefilmezte.

„Olyan súlyos a szárazság, amilyet a román mezőgazdaság még nem látott, mióta vannak erről feljegyzések, márpedig vannak adataink 80 évvel ezelőttről is” – mondta a gazda.

A Dobrudzsa régiónak, amely magában foglalja a Duna-deltát, ebben az évben négyzetméterenként mintegy 400 liter csapadékvizet kellett volna kapnia.

Tavaly szeptember óta azonban ennek csak a negyede, valamivel több mint 100 liter volt a csapadék.

A másik ok, az öntözőrendszer hiánya. Míg a kommunista rendszere 1989-es bukása előtt Románia öntözőhálózata mintegy 3,2 millió hektárt fedett le, addig az öntözött mezők jelenlegi összessége csak 100 000 és 600 000 hektár között van.

A korábbi rendszer létesítményeit ellopták, a szivattyútelepeket és más épületeket lerombolták, az elektromos vezetékeket lebontották és fémhulladékként értékesítették.

A megye vészhelyzeti igazgatóságának jelentése szerint a régió mezőgazdasági területeinek több mint 85 százalékán elvesztek a növények ebben az évben. A búza, az árpa és a repce tavaly őszi vetési periódusa egyáltalán nem hozott termést ezen a nyáron, míg a kukorica, a napraforgó és a zöldborsó 2020-as tavaszi vetésétől kezdve az egyetlen csekély hozam a napraforgóból származott, és ez is csak a szokásos termés negyede. Valamivel több mint egy tonna hektáronként négy helyett.

(euronews)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei