Kiadta az ISIS vezetője több tucat dzsihadista adatait

Kiadta az ISIS vezetője több tucat dzsihadista adatait

11:35 Szeptember 19, 2020

Események 3463 4 хвилини

Amir Mohammed Abdul Rahman al-Mauli 2008-as letartóztatását követően 68 al-Káida harcos nevét és személyes adatait ajánlotta fel az Egyesült Államok hatóságainak. A terrorcselekményekben, emberrablásokban és bombatámadásokban felelős dzsihadisták között volt többek között az al-Káida alvezére is – adta hírül a The Times írása nyomán a Pesti Srácok.

A CTC (Combat Terrorism Center) három kihallgatási jegyzőkönyv titkosítását oldotta fel, amelyekből kiderült: al-Mauli nem csupán a terroristák neveit, de azok fizikai ismertetőjegyeit és telefonszámát is kiadta. A terroristavezért a dél-iraki Bukka katonai táborban hallgatták ki 2009-ben. Elmondása szerint önszántából, saját kezével írta a vallomást, erőszak és kínzás nélkül.

A 43 éves al-Mauli, aki korábban Szaddám Husszein hadseregének tisztje volt, októberben lett az ISIS feje, Abu Bakr al-Bagdadi, önjelölt kalifa – aki mellett egyébként a terrorszervezet társalapítója volt – bombatámadásban bekövetkezett halálát követően. Korábban úgy gondolták, hogy 2004-ben ismerkedett meg Bagdadival, amikor mindketten Bukkában raboskodtak, azonban a kihallgatási jegyzőkönyvek 2008 előtt nem tesznek említést Mauliról. A dokumentumok tanúsága szerint ő volt al-Bagdadi beszédeinek írója, valamint a moszuli mecset imámja. Továbbá érdekessége még a jelentésnek, hogy az abban szereplő adatok szerint al-Mauli egy iraki arab családban született. Mindez azért vet fel fontos kérdéseket, mert eddig úgy vélték, hogy az ISIS azon kevés tagja közé tartozik, akik nem arab születésűek.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter idén ötmillió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki elősegíti Mauli elfogatását. Az indoklás szerint:

Korábban az al-Káida tagja, felelős több jazidi kisebbséghez tartozó megkínzásáért.

Körülbelül 5000 jazidit öltek meg, több száz nőt és fiatalkorú lányt raboltak el, vagy erőszakoltak meg az észak-iráni Szindzsár régió 2014-es kifosztása során. Az elmondások szerint a fosztogatást al-Mauli vezette.

Haroro Ingram szerint – aki a George Washington Egyetem extremizmus-kutatással foglalkozó csoportjának tagja – a dokumentum nyilvánosságra hozatala megrázza az Iszlám Állam tagjainak bizalmát al-Mauli vezetői képességeiben.

A terroristavezér holléte egyelőre ismeretlen, de valószínűsíthető, hogy Bagdadból az észak-szíriai Idlíbbe menekült, amely az ország utolsó felkelők által birtokolt területe, de az is előfordulhat, hogy Észak-Irán elhagyatott területein bujkál.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei