Érettségi hamisítással vádolják a román Pénzmosás Elleni Országos Hivatal vezetőjét

Érettségi hamisítással vádolják a román Pénzmosás Elleni Országos Hivatal vezetőjét

10:01 Október 11, 2020

Események 2227 2 хвилини

Lemondott a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal (ONPCSB) éléről Laurențiu Baranga, aki ellen csalás megalapozott gyanúja miatt indult bűnvádi eljárás, szombaton már házkutatást is tartottak az otthonában a rendőrök – írja a Főtér cikke alapján a Mandiner.

A pénzügyi bűncselekmények felderítésével megbízott Barangát azzal gyanúsítják, hogy állítólag meghamisította az érettségi diplomáját, hogy aztán el tudjon végezni egy egyetemet, így tett szert később egy-két jól fizető munkahelyre.

„A diplomákat az illetékes hatóságok már érvénytelenítették, szóval az ügy elég egyértelmű, és a lemondás is azt jelzi, hogy Barangának bizony kormos az orra. A rendőrség ugyanakkor közölte, ez a nagyon fontos ember 640 ezer lejnyi kárt is okozott az államnak” – írja az erdélyi magyar oldal, amely felidézi: Barangát szeptemberben nevezte ki Ludovic Orban miniszterelnök a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal élére, szóval munkája nem tartott sokáig.

A cikkből az is kiderül: az egykori vezető 32 évesen „érettségizett”, és kilenc évvel később szerzett egyetemi oklevelet, aztán még egy csomó titulust, nyolc éve egyetemen is tart órákat.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei