A segélyszervezetek dolgozói nőket zsákmányolhattak ki az ebola sújtotta Kongóban

A segélyszervezetek dolgozói nőket zsákmányolhattak ki az ebola sújtotta Kongóban

15:46 Október 13, 2020

Események 2675 2 хвилини

A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya hétfőn azt ígérte, felelősségre vonja azokat a nemzetközi szervezeti alkalmazottakat, akik az ebolajárvány idején szexuális visszaéléseket követtek el helyi nők ellen – írja a 168 Óra.

Eteni Longondo egészségügyi miniszter elmondta: vizsgálóbizottságot állítanak fel, amelynek feladata a szóban forgó esetek kinyomozása lesz a nemzetközi szakembereket fogadó Észak-Kivu tartományban. Az ügyben felvették a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), amely nemzetközi vizsgálatot indít az esetek felderítésére, de információt cserélnek az ENSZ-szel és a Nemzetközi Gyermekalappal (Unicef) is. Felállítanak egy másik hazai bizottságot is, amelynek az lesz a feladata, hogy megelőzze az ilyen visszaéléseket a júniusban kitört tizenegyedik ebolajárvány elleni küzdelem idején.

Több mint ötven helyi nő állítja, hogy a 2018 augusztusától idén júniusig tartó, tizedik ebolajárvány idején szexuálisan kizsákmányolták őket, leginkább felmondással fenyegetőzve a járvány elleni küzdelemben részt vevő nemzetközi szervezeti alkalmazottak (ENSZ, WHO, Unicef). A nemzetközi szervezetek ebben az időszakban sok helyi lakost alkalmaztak ápolóként, sofőrként, házvezetőnőként.

Az ebola most Egyenlítő tartományban pusztít, és az elmúlt három-négy hónapban már 50 halálos áldozata volt. 2018 augusztusa és idén június között 3470 ember fertőződött meg az ebolavírussal, és közülük 2287 meghalt.

(168ora.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei