Szíriában egy pokolgépes merényletben amerikai katonák haltak meg

Szíriában egy pokolgépes merényletben amerikai katonák haltak meg

15:01 November 9, 2020

Események 4275 2 хвилини

Az északkelet-szíriai Haszaka tartományban vasárnap meghalt egy út mentén elhelyezett pokolgépes robbantásban négy amerikai katona és a tolmácsuk – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség.

A közel-keleti ország kormányához köthető hírügynökség szerint a bombát akkor robbantották fel, amikor az amerikai katonák járműve ráhajtott a szerkeztre Markadeh településen, a Haszakát Deir ez-Zór tartománnyal összekötő úton. 

A SANA arról is beszámol, hogy az incidenst követően az amerikai csapatok lezárták a térséget, és amerikai harci repülőgépek köröztek a levegőben. Hozzátette, hogy a holttesteket a Saddadeh településen működő amerikai bázisra szállították.

A szíriai hírügynökség megjegyezte, hogy az amerikai katonák és szövetségeseik, a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű fegyveres ernyőszervezet uralják az északkelet-szíriai olajmezők nagy részét. A támadásért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelőséget. 

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei