Lelepleztek egy feltételezett iszlamistát a német menekültügyi hivatalnál

Lelepleztek egy feltételezett iszlamistát a német menekültügyi hivatalnál

09:43 November 16, 2020

Események 2389 3 хвилини

Українська

Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) – írták vasárnap német hírportálok.

A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a Baloldal (Die Linke) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint az iszlamizmus és az iszlamista terrorizmus területén egy konkrét eset ismert a BAMF-nál, és ez az eset a nyomozás gyanúsítási szakaszában van.

A frakció azt is megkérdezte, tapasztalható-e arra irányuló igyekezet külföldi hírszerző szolgálatok részéről, hogy emigráns ellenzékiek megfigyelésére beépítsenek tolmácsként dolgozó informátorokat a menekültügyi hivatalhoz. A minisztérium erre a kérdésre csupán annyit közölt, hogy a több mint nyolcezer embert foglalkoztató hivatalnál a nemzetbiztonsági átvilágítás a felvételi folyamat része.

A belügyminisztérium összeállításában egyebek mellett szerepel, hogy a BAMF felmondott egy munkavállalónak, akiről kiderült, hogy az alkotmánybíróság megállapítása alapján a nemzetiszocializmus eszméivel rokon ideológiát képviselő Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) tagja volt, és idegenellenes és antiszemita megjegyzéseket tett közösségi portálokon.

A BAMF mellett más német állami intézményeknél is előfordul, hogy szélsőségeseket vagy külföldi hírszerző szolgálatoknak dolgozó informátort lepleznek le. Az idén júniusban például a védelmi minisztérium bejelentette, hogy szélsőjobboldali kilengések miatt átszervezik a hadsereg (Bundeswehr) különleges bevetési egységét (Kommando Spezialkräfte – KSK), júliusban pedig a szövetségi legfőbb ügyészség közölte, hogy Németország ellen folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársát, aki sajtóértesülések szerint Egyiptomnak kémkedhetett.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei