Közel kétszáz embert vettek őrizetbe egy berlini tüntetés után

Közel kétszáz embert vettek őrizetbe egy berlini tüntetés után

19:26 November 18, 2020

Események 2732 3 хвилини

Majdnem kétszáz embert vett őrizetbe a rendőrség szerdán Berlinben egy tüntetés után, amelyet a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások ellen tartottak.

A német főváros és az egész ország egyik jelképeként számon tartott Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción a nagyjából tízezer résztvevő többsége nem tartotta be a fertőzésvédelmi előírásokat – maszkviselés, távolságtartás -, ezért a rendőrség a kezdete után röviddel befejezettnek nyilvánította a megmozdulást.

A rendőrség tájékoztatása szerint a tüntetők legnagyobb része a felszólítás ellenére nem távozott, ezért a rohamrendőrök kora délután megkezdték a helyszín kiürítését. A tömegben lévő idősek és kiskorúak miatt igyekeztek óvatosan eljárni. Így például az oszlatáshoz bevetett két vízágyúval csupán – a rendőrségi szóhasználat szerint – „esőztetést” végeztek, vagyis nem úgynevezett kötöttsugarat – nagy erővel zubogó víznyalábot – irányítottak a tömegre, hanem a tüntetők fölé juttatták a vizet úgynevezett szórt vízsugarak révén.

A kifárasztásra és a leginkább indulatos tüntetők eltávolítására irányuló művelet késő délután is tartott még. A tömegből számosan a rendőrökre támadtak, késő délutánig 190 embert vettek őrizetbe, kilenc rendőr megsebesült. A megmozdulást a szövetségi törvényhozás kamaráinak (Bundestag, Bundesrat) székhelyeihez tervezték, de a kormányzati negyed nagy részében az erőszakos cselekmények veszélye miatt nem engedélyeztek tüntetést szerdára.

A Bundestag és a Bundesrat szerdán a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény módosításáról tárgyal és szavaz. A kormány javaslatai többnyire pontosításokat tartalmaznak, amelyek azt szolgálják, hogy a korlátozó intézkedések kiállják a bírósági eljárások próbáját. A módosítás bírálói szerint a kormány a járványügyi védekezés ürügyén a szabadságjogok csorbítására tör. A Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) képviselői transzparenseket emeltek a magasba Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter felszólalása közben, hogy kifejezzék tiltakozásukat. A képviselőket Wolfgang Schäuble, a Bundestag elnöke rendre utasította.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei