Veszélyben egy egész generáció jólléte a koronavírus-járvány miatt

Veszélyben egy egész generáció jólléte a koronavírus-járvány miatt

18:53 November 20, 2020

Események 341

Українська

150 millióval, azaz 15 százalékkal nőtt a mélyszegénységben élő gyerekek száma a pandémia miatt. Ezek a gyerekek az alapvető jogaikhoz sem férnek hozzá: nem részesülnek oktatásban, nem jutnak megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy ivóvízhez – állapította meg a Gyermekek Világnapja előtt nyilvánosságra hozott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A UNICEF Magyarország az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében – a jelentést idézve – azt írta, a koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére: miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok és a járvány oktatásra, valamint táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.

A jelentés szerint november 3-ig 87 vizsgált országot figyelembe véve minden kilenc koronavírus-fertőzésből egyet 20 év alatti gyerekek vagy fiatalok szenvedtek el, vagyis a 25,7 millió fertőzés 11 százalékát.

A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz.

Novemberben elején 572 millió gyereket érintenek az iskolabezárások.

Közölték azt is, a járvány súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi és szociális ellátórendszerekben. A vizsgált 140 ország egyharmada legalább tízszázalékos visszaesést tapasztalt az egészségügyi szolgáltatások – például vakcináció, terhesgondozás, gyermekkori fertőző betegségek kezelése – terén.

Negyven százalékos visszaesést mutatnak a nők és gyerekek élelmezésével foglalkozó szolgáltatások 135 országban. Több mint 250 millió öt éven aluli gyerek nem jut hozzá a potenciálisan életmentő vitamin kiegészítőkhöz – hangsúlyozták.

„A legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén kétmillió öt év alatti gyermek halála és 200 ezer halva születés várható a következő 12 hónapban az egészségügyi és egyéb szolgáltatások felfüggesztése és a táplálási elégtelenségek miatt” – írták a jelentésben.

Hozzátették, hogy további 6-7 millió 5 év alatti gyermek szenvedhet sorvadástól vagy súlyos alultápláltságtól, ami havi 10 ezer öt év alatti gyermek halálához vezethet – többségében Afrika szubszaharai régiójában, valamint Dél-Ázsiában.

Az UNICEF a jelentésben azt kéri a kormányoktól és egyéb partnereitől, hogy biztosítsák a gyermekek oktatását, a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az ivóvízhez és megfelelő táplálékhoz, csökkentsék közöttük a digitális különbségeket, tegyenek a növekvő gyermekszegénység ellen és támogassák a katasztrófahelyzet, vagy fegyveres konfliktus áldozatául esett családokat.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei