Őrizetbe vettek egy dagesztáni rendőr ezredest a 2010-es moszkvai metrótámadás ügyében

Őrizetbe vettek egy dagesztáni rendőr ezredest a 2010-es moszkvai metrótámadás ügyében

19:00 November 23, 2020

Események 2268 2 хвилини

Őrizetbe vettek egy rendőr ezredest Dagesztánban a moszkvai metróban 2010 márciusában elkövetett terrormerényletek ügyében – közölte hétfőn a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

Moszkvában 2010. március 29-én két nő öngyilkos merényletet hajtott végre a reggeli csúcsforgalomban a Lubjanka és a Park Kulturi metrómegállóban. A terrortámadás következtében 39 ember életét vesztette, és több mint százan megsebesültek.

Az SZK szerint Gazi Iszajev rendőr ezredes, aki az orosz belügyminisztérium részlegvezetője Dagesztán kizljari járásában, személyesen szállította Kizljar város buszállomására az egyik öngyilkos merénylőt, aki onnan utazott tovább a fővárosba. A főtisztet banditizmus és terrorizmus mellett azzal vádolták meg, hogy hivatalos személyként bűnszövetkezetben vett részt. 

A nyomozás szerint Iszajev tagja volt a Kaukázusi Emírség elnevezésű terrorszervezetnek, amelyet 2009-2010-ben információval látott el a hatóságoknak a fegyveres csoportosulások ellen végrehajtott műveleteiről, és amelynek vezetőit személyesen fuvarozta Dagesztánban.

A 2010-es moszkvai terrortámadásokért a felelősséget Doku Umarov, a Kaukázusi Emírség vezetője vállalta magára, akit 2013-ban „likvidáltak”.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója 2010 májusában közölte, hogy megöltek három terroristát, akiknek közük volt a merényletekhez. 2010 augusztusában a belügyminisztérium és az FSZB közös különleges műveletében a robbantások szervezője, Magomedali Vagabov életét vesztette. A terrortámadás utolsó feltételezett, életben maradt végrehajtóját, Magomed Nurovot tavaly vették őrizetbe.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei