Egy olajtanker aknára futott a Vörös-tengeren

Egy olajtanker aknára futott a Vörös-tengeren

19:00 November 25, 2020

Események 2805 4 хвилини

A Vörös-tengeren az as-Sukaik szaúdi olajterminálnál a szunnita királyság és Jemen határának közelében szerdán reggel aknára futott egy olajtanker – jelentette az Ambrey hajózási biztonsággal foglalkozó brit magáncég.

A görög TMS Tankers vállalat tulajdonban lévő, máltai zászló alatt hajózó, Agrari nevű tanker a robbanásban megrongálódott. A TMS Tankers szerint az Agrarit támadás érte egy „ismeretlen forrásból”. A hajótesten a vízvonal fölött nagyjából egy méterre keletkezett rés. A legénységnek nem esett baja, és biztonságban vannak.

A hajó továbbra is a partvidék közelében tartózkodik, fedélzetére szaúdi tisztségviselők érkeztek.

Rijád egyelőre nem erősítette meg az incidensről szóló híreket.

Az Ambrey szerint a robbanást egy akna idézte elő a kikötőhöz tartozó tengeri térség határain belül. A biztonsági magáncég szerint az Agrari Rotterdamból szállított rakományt, amelyet a sukaiki gőzerőműnél rakodott ki.

A minap az iráni támogatást élvező jemeni húszi lázadók rakétatámadást intéztek a Saudi aramco szaúd-arábiai olajvállalat dzsiddai olajelosztó központja ellen.

A jemeni síita felkelők ellen harcoló, szaúdi vezetésű katonai koalíció kedden közölte, hogy öt – iráni gyártmányú – húszik által telepített tengeri aknát távolított, illetve semmisített meg a Vörös-tenger déli részén. Rijád elítélte a hajózás biztonságára veszélyt jelentő tervezett támadásokat a Vörös-tengert az Indiai-óceántól (Ádeni-öböltől) elválasztó Báb-el-Mandeb szorosban.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes húszik és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita felkelők térnyerésének következtében.

(MTI/origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei