Temetkezési cégek a koronavírus-halottakon próbálnak hasznot húzni

Temetkezési cégek a koronavírus-halottakon próbálnak hasznot húzni

12:45 November 26, 2020

Események 2448 3 хвилини

Mivel sajnálatos módon egyre többen halnak bele a COVID-19 fertőzés súlyos szövődményeibe, ezért megnőtt azoknak a vállalatoknak a száma, akik napi szinten fürkészik az áldozatokat, akikből profitálni próbálnak.

Gyakran előfordul, hogy kórházi alkalmazottak ajánlanak bizonyos temetkezési vállalkozókat a gyászoló családoknak, vagy éppen mentőszolgálatosokat fizetnek le azért, hogy információkat szerezzenek be a halálesetekről – írja a Főtér hírportál.

Az egyik brassói kórházban rejtett kamerával rögzítették, ahogyan az ápolók és az asszisztensek arra kényszerítették az egyik Covid-áldozat hozzátartozóit, hogy cinkből készült koporsóban temessék el a szerettüket, ezt a megoldást azonban kizárólag azért akarták kötelező jellegűvé tenni, mert az alkalmazottak jutalékot kaptak egy cégtől.

A brassói tüdőkórházban az egyik elhunyt elszállítását sürgették azzal az indokkal, hogy nincs elég kapacitásuk, ezért egy előre meghatározott temetkezési vállalatot bíztak meg a feladattal, akikkel korábban szerződést kötöttek, természetesen illegálisan.

A hivatalos protokoll szerint a koronavírusban elhunyt áldozatok holttestét hermetikusan záródó zsákokba kell helyezni. Egy cink-koporsó ára kétszerese a hagyományos, fenyőből készült koporsónak, így csakis plusz bevételszerzés miatt ajánlhatták az előbbit a lefizetett ápolók.

A Temes megyei Lugos városi kórháza megállapodást kötött egy temetkezési vállalattal, melynek értelmében egy szemétdombon leparkolt teherautó rakterében tárolták a halottakat. A cég 1 200 lejt, vagyis nagyjából 90 ezer forintot kért a családtagoktól azért, mert 14 órán keresztül tárolták a holttestet a kegyelet bármiféle jele nélkül, egy koszos lepedőbe tekerve, végül még ők háborodtak fel azon, hogy a rokonok nem akartak fizetni.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei