Két merényletért is vállalta a felelősséget az Iszlám Állam

Két merényletért is vállalta a felelősséget az Iszlám Állam

14:30 Január 1, 2021

Események 2252 3 хвилини

Українська

Az Iszlám Állam jelentkezett a kelet-szíriai Deir-Ez-Zórban a héten végrehajtott támadás elkövetőjeként, amelyben egy busz több tucat utasa vesztette életét – jelentette be helyi idő szerint csütörtökön a terrorista kommunikációt weblapokon nyomon követő amerikai SITE hírszerzési csoport (SITE Intelligence Group) a dzsihadisták Aamak nevű „hírügynökségére” hivatkozva.

A SANA szíriai állami hírügynökség szerdán adta hírül, hogy ismeretlenek megtámadtak egy autóbuszt az Irakkal szomszédos tartományban, és körülbelül 25 embert megöltek – írta az MTI.

A szíriai konfliktust nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSHD) nevű szervezet úgy tudja, hogy a fegyveresek három személyszállító busznak állítottak csapdát, és legalább 37, szabadságról visszatérő katonával végeztek.

A terrorszervezettel kapcsolatban álló, al-Naba című lap jelentette pénteken hajnalban, hogy a dzsihadisták vállalják a hétfői grozniji támadás elkövetését is, bár erre nem szolgáltattak semmilyen bizonyítékot.

Ramzan Kadirov csecsen vezető beszámolója szerint két férfi késsel megtámadott orosz rendőröket a csecsen fővárosban, egy rendőrt megöltek, egy másikat pedig megsebesítettek, és megpróbálták elvenni lőfegyverüket.
A többi rendőr lelőtte az egyik támadót, a másikat pedig megsebesítette. A két támadó egy testvérpár volt a szomszédos Ingusföldről, és egy pékségben dolgoztak Csecsenföldön – tette hozzá Kadirov.

A főleg muszlimok lakta kaukázusi orosz köztársaságokban gyakran megtámadják az orosz rendfenntartó erőket azóta, hogy az orosz hadsereg a Szovjetunió 1991-es felbomlása után két háborút is vívott az ottani szakadárokkal.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei