Hollandia adóhivatala tévedésből családok ezreit vádolta meg csalással

Hollandia adóhivatala tévedésből családok ezreit vádolta meg csalással

21:16 Január 15, 2021

Események 3087 2 хвилини

Українська

Hollandiában botrány robbant ki, amelynek eredményeként a kormány lemondásáról döntöttek január 15-én. Az The Guardian szerint az adóhatóság tévesen vádolta meg szülők ezreit csalással, megvonta a gyermekgondozási juttatást, ennek eredményeként számos család eladósodott.

Decemberben látott napvilágot a képviselők jelentése „Példátlan igazságtalanság” címmel, amely a gyermekgondozási segély körül kialakult botrány kivizsgálásának részleteit tartalmazta. Még Hollandia miniszterelnökét, Mark Rutte-t is kihallgatták.

A dokumentum kimondja, hogy a holland adóhatóság „megsértette a jogállamiság alapelveit”, és egy „adminisztratív, rosszindulat nélküli hiba miatt” családok elleni indult vizsgálat csalás vádjával.

Meg kell jegyezni, hogy mintegy 20 ezer család ellen indítottak eljárást. A családoknak meg kellett kapniuk a gyerektartást, de megtagadták tőlük, sőt még  a fellebbezés jogát is.  Az események 2012 óta zajlanak.

Az igazságtalan, több tízezer euró értékű perek teljes csőddel fenyegettek egyes családokat. Csalással vádoltak meg olyanokat, akik véletlenül helytelenül tölthették ki az űrlapot, vagy nem esetleg nem írták alá.

A hatóságok már elnézést kért az adóhivatal intézkedéseiért. 2020 márciusában több mint 500 millió euró kártérítést utaltak, ez körülbelül 30 000 eurót jelent minden érintett családnak.

A botrány miatt Lodewijk Asscher, holland szociális miniszter már lemondott, azt azonban tagadta, hogy tudott arról, hogy az adóhatóság „tévesen követi nyomon családok ezreit”.

Rutte ellenzi a jelenlegi koalíció felbomlását, de nem utasítja el.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei