Koronavírus: jóval kevesebb új fertőzöttet regisztráltak

Koronavírus: jóval kevesebb új fertőzöttet regisztráltak

17:16 Január 18, 2021

Események 1521 3 хвилини

Ukrajnában hétfőre alig több mint háromezer új fertőzöttet jegyeztek fel, feleannyit, mint a megelőző napon, és kórházba is jóval kevesebben kerültek.

A hétfőn közölt hivatalos adatok alapján vasárnap 3034 új esettel 1 163 716-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 67 áldozattal 20 869-re emelkedett. Eddig 871 196-an gyógyultak meg, közülük előző nap több mint ötezren, az aktív betegek száma így több mint kétezerrel 271 651-re csökkent. Az elmúlt napon 1304 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba, míg a megelőző napokban számuk kétezer fölött volt.

A legtöbb új beteget, 323-at, ezúttal a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében jegyezték fel, a második legtöbbet, 301-et az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban. Kijevben velük együtt Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma megközelítette a 123 ezret, az elhunytaké öttel 2195-re nőtt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt hét alatt, azaz január 11-17. között 44 620 koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, 13 555 beteg került kórházba, miközben 15 882 ápoltat engedtek haza az egészségügyi intézményekből. A tárcavezető ugyanakkor a járványhelyzetet továbbra is „feszültnek” nevezte Ukrajnában. Kevesellte az elvégzett szűréseket. Tájékoztatása szerint az elmúlt hét alatt 182 437 PCR-tesztet végeztek el az országban. Emlékeztetett arra, hogy a háziorvosoknak is vannak eszközeik gyorsszűrések elvégzésére, emellett 2373 helyen adhatnak le mintákat, ezenfelül a légzőszervi megbetegedések tüneteit mutató betegek, valamint a koronavírussal megfertőződöttekkel kapcsolatba kerültek tesztelése ingyenes.

A miniszter arra kért mindenkit, hogy tájékozódjon a tárca honlapján, nézzen utána, hol végeznek szűréseket, és szükség esetén teszteltesse magát koronavírusra.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei