Marosvásárhelyen megrongálták a székely vértanúk emlékművét

Marosvásárhelyen megrongálták a székely vértanúk emlékművét

13:21 Február 6, 2021

Események 1724 3 хвилини

Ismeretlen tettesek pénteken megrongálták a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművét – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírszolgálata. A párt fényképet tett közzé, amelyen az látszik, hogy az 1854-ben Habsburg-ellenes felkelésre buzdítás miatt kivégzett székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszk egyik oldalára felfestették a román nemzeti színeket – írja az Index.

Az RMDSZ sajnálatosnak tartja, hogy „ilyen gyalázatos módon próbálnak a román és a magyar közösség között konfliktust szítani fél évvel azután, hogy összefogtunk Marosvásárhely jövőjéért.”

Egyben közölték, elítélnek minden szélsőséges megnyilvánulást. Arra kérték Marosvásárhely lakóit, hogy ne dőljenek be a provokációnak, maradjanak higgadtak. Feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, a városrendészet pedig már dolgozik a rongálás kijavításán.

Szerdán a Székely Figyelő Alapítvány sérelmezte, hogy a román ügyészség és bíróságok nem tekintik uszításnak a nyilvánvalóan magyarellenes üzenetet hordozó mázolásokat.

Az alapítvány azt az ügyet elevenítette fel, amikor tavaly januárban egyetlen éjszaka Csíkszereda, Székelyudvarhely, Máréfalva, Székelyszentlélek és Hármasfalu bejáratánál fújták le fekete festékszóróval a magyar nyelvű helységnév-feliratokat. A székelyudvarhelyi rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosított egy autót, majd annak rendszáma alapján azonosította az elkövetőt, egy harmincéves bákói férfit, aki beismerő vallomást is tett.

A férfira csak rongálás miatt szabtak ki csekély bírságot, és az ügyészség nem indított eljárást ellene etnikai uszítás miatt. Ezt az ügyészségi határozatot támadta meg a bíróságon a Székely Figyelő Alapítvány. A Székelyudvarhelyi Bíróság azonban az elmúlt napokban kikézbesített ítéletében jogosnak találta az ügy ejtését.

A bíróság elismerte a gyűlöletkeltés tényét, de mégsem tartotta indokoltnak a vádemelést az elkövető ellen, mert szerinte hiányzott a tömeg, amely ellen az uszítást elkövették.

Tavaly az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet figyelmeztetett arra, hogy Romániában általában nem kerülnek bíróság elé a gyűlölet által vezérelt bűncselekmények: közel 700 ilyen ügyből, amelyet 2014 és 2018 között vizsgált meg az ügyészség, csupán kilencből lett bírósági ügy, a többi esetben az ügyészek nem tartották megalapozottnak a panaszt.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei