12 évesen betörőt lőtt

12 évesen betörőt lőtt

19:12 Február 15, 2021

Események 1766 2 хвилини

Két maszkos betolakodóra lőtt egy 12 éves fiatalember. Az észak-karolinai Goldsboro rendőrsége szerint a két betörő szombaton hajnali egy óra előtt tört be a gyerek nagymamája otthonába.

A betörők pénzt követeltek a 73 éves Linda Ellis-től, majd meglőtték a nőt – áll a rendőrség közleményében, amelyet a Goldsboro Rendőrkapitányság Facebook-oldalán tettek közzé, és amit a CNN szemlézett.

A rendőrség szerint a fiatalkorú önvédelemből lőtt a gyanúsítottakra, akik aztán elmenekültek. A rendőrök az egyik férfit, a 19 éves Khalil Herringet az Ellis-ház közelében lévő kereszteződésben találták meg, egy lőtt sebbel.

Az előzetes bizonyítékok szerint Khalil Herring egyike volt a két álarcos behatolónak, és a rablás során meglőtték – közölte a rendőrség.

A nagymamát és a meglőtt férfit ugyanabba a kórházba szállították, a férfi nem sokkal később meghalt.

Linda Ellist, a nagymamát nem életveszélyes sérülésekkel kezelik, állapota jelenleg stabil. 

A közlemény szerint a fiú ellen várhatóan nem emelnek vádat, a második elkövetőről egyelőre semmit nem lehet tudni. 

A házban egyébként Randolph Bunn, a gyerek nagybátyja is ott volt, amikor az eset megtörtént. Ő azt mondta, hogy a betörők mindenkit megöltek volna, ha nem lövi meg őket a gyerek.

A behatoló meglőtte a nagymamát… Őt is lelőtte volna, és engem is lelőtt volna, megölt volna mindannyiunkat

– mondta Randolph Bunn.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei