Szűz Mária-szobrot rongáltak Lengyelországban

Szűz Mária-szobrot rongáltak Lengyelországban

12:00 Február 21, 2021

Események 2052 3 хвилини

Hamvazószerda éjszakáján ismeretlenek vandál módon megrongálták a Lengyelország szent vértanúiról elnevezett częstochowai templomnál álló Szűz Mária-szobrot – számolt be a Magyar Nemzet a V4NA Hírügynökség írása nyomán.

– A Szűzanya mindkét kezét letörték és a talapzathoz dobták – számolt be az esetről a plébánia honlapján a templom plébánosa, Stanisław Jasionek atya. A szobor körül felborogatták és szétszórták a virágtartókat és a hívek által elhelyezett gyertyákat is.

„Nagyon szomorú esemény ez a számomra” – ezt már a Fiat katolikus rádióban mondta el az atya. Stanisław Jasionek egy apácától és egy másik plébánostól értesült a rongálásról, akik csütörtökön a reggeli szentmisére igyekeztek a templomba.

A helyiek körében megdöbbenést keltő eset hamvazószerda éjszakáján történt, azaz éppen nagyböjt kezdetén.

Hogy a vallásgyalázásnak lehet-e köze a Strajk Kobiet (Nők Sztrájkja) abortuszpárti tüntetéseket kísérő rongálássorozatnak, arról egyelőre nem tudni. A lengyel sajtó korábban beszámolt arról, hogy a krakkói Skałka-bazilika falára a tüntetések szimbólumát, a vörös villámot mázolták, a bejárata elé pedig odaszékeltek. Több templom ajtajára abortuszklinikák telefonszámát festették fel, illetve a Strajk Kobiet által használt jelszavakat.

A mostani, częstochowi eset miatt nem tettek feljelentést, mert – miként Stanisław Jasionek atya fogalmazott – nem annyira anyagi, hanem inkább erkölcsi károkozás történt, és a rendőrség ebben nem segíthet.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei