Rakétatámadás érte a pápa pénteki látogatásának egyik helyszínét

Rakétatámadás érte a pápa pénteki látogatásának egyik helyszínét

16:11 Március 3, 2021

Események 1921 3 хвилини

Súlyos rakétatámadás érte szerdán egy iraki katonai légitámaszpontot, Ferenc pápa látogatása előtt két nappal – jelentette az iraki hivatalos hírügynökség, és megerősítette ezt a nemzetközi koalíciós erők szóvivője.

Tíz rakétával támadták a nyugat-iraki Anbár tartományban lévő Ín el-Aszad támaszpontot, amelyen az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló külföldi koalíciós katonák közül is sok állomásozik. A tízből több a létesítmény területén csapódott be, de arról nem közöltek semmit, hogy bárkinek baja esett volna. Az iraki biztonsági erők vizsgálják, hogy kik voltak a támadók.

Hasonló támadás már több történt Irakban az utóbbi hetekben, sőt az utóbbi egy évben. Miután az amerikai erők 2020 januárjában dróntámadással megölték Kászem Szulejmáni iráni tábornokot, Irán megtorlásul az Ín el-Aszad támaszpontra is csapást mért.

Pénteken érkezik iraki látogatásra Ferenc pápa, katolikus egyházfőként először. Az AFP hírügynökség szerint ezek a támadások nagy fejtörés elé állítják az út szervezőit.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő kedden mégis hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa évek óta el akar látogatni Irakba, és az utat nem tartja veszélyesnek sem biztonsági szempontból, sem a koronavírus-világjárvány miatt. Sehol nem találkozik tömegekkel, a programban kevés a nyilvános esemény, zárt térben a legtöbben a Ninivei-fennsíkon található Karakos keresztény templomában várják az egyházfőt, de ott is csak néhány százan lesznek jelen.

Ami a biztonsági feltételeket illeti, a szóvivő elmondta, hogy szokás szerint a Vatikán biztonsági emberei és a svájci gárdisták végigjárták a látogatás útvonalát. Ferenc pápának páncélozott járművet biztosítanak, az egyházfő azonban nem szokott ilyet igénybe venni. Mindvégig zárt autóban közlekedik majd, kivéve Erbílben, ahol a stadionban tartandó misén nyitott járműben fog utazni. A 30 ezres stadionba 10 ezer embert engednek be – tette hozzá.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei