Egymillió köbméternyi fát döntött ki a Ciara ciklon Erdélyben

Egymillió köbméternyi fát döntött ki a Ciara ciklon Erdélyben

20:18 Február 13, 2020

Események 891

Több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki a múlt heti vihar Hargita és Maros megye erdőiben – írta a Krónika című erdélyi magyar napilap csütörtökön közölt összeállításában.

Fotó: Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal

A lapnak nyilatkozó szakemberek elmondták, folyamatban van a széldöntések pontos felmérése, de ez még hetekig is eltarthat. Az azonban máris látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a kitermelési kvóta akár több évre is. Szerintük fontos lenne gyorsan kitermelni a ledöntött fát, hogy ne károsítsák meg a kéreg alá betelepedő rovarok, de a bürokrácia miatt két-három hónapig is eltarthat az engedélyek beszerzése.

Izsák Árpád erdőmérnök, a Csíki Magánerdészet vezetője a lapnak elmondta: ahol nagy mennyiségű fát döntött le a vihar, az erdőtulajdonosnak kérnie kell az üzemterv módosítását, ami rendkívül bürokratikus folyamat.

András Róbert erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője azt kifogásolta, hogy az állam nem nyújt segítséget katasztrófahelyzetben az erdőtulajdonosoknak, ahogy azt a mezőgazdasági területek károsodása esetében teszi. A szakember szerint esetükben ez azért is indokolt lenne, mert fiatal állományokat döntött ki a szél, amelyek értékesítési ára nem fedezi az újratelepítést.

Kosza Elemér, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke elmondta: próbálják hazahívni a külföldön dolgozó szakembereket, mert úgy tűnik, két-három évre is van munka a közbirtokosság erdeiben.

Fejér Károly, a gyergyószárhegyi közbirtokosság elnöke arról beszélt, hogy minél hamarabb értékesíteni kell a fát, mert az elkövetkező időszakban várhatóan túlkínálat lesz a piacon, és ez az árban is meg fog mutatkozni.

(MTI/szekelyhon.ro)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei