Franciaország exelnöke az Emberi Jogok Európai Bíróságnak nyújt be fellebbezést az „igazságtalan ítélet” miatt

Franciaország exelnöke az Emberi Jogok Európai Bíróságnak nyújt be fellebbezést az „igazságtalan ítélet” miatt

12:50 Március 8, 2021

Események 2063 5 хвилин

Українська

Nicolas Sarkozy, Franciaország elnöke 2007 és 2012 között, a közelmúltban bejelentette, hogy az emberi jogok Európai Bíróságán kívánja megtámadni a francia bíróság ítéletét, amely korrupcióban és hivatali visszaélésben találta bűnösnek.

Az Ötödik Köztársaság exelnöke az ügyével kapcsolatban a bírósági eljárás megszegésére és ellentmondásaira mutatott rá, „amelyeknek nincs helyük egy jogállamban”. Ezzel kapcsolatos gondolatait Franciaország exelnöke a Le Figaro című népszerű kiadvány exkluzív interjújában osztotta meg.

Az egykori francia vezető elmondása szerint már régóta nem érez haragot a hamis vádak miatt, viszont „mély és sokkoló igazságtalanságot” érez az elmúlt tíz évben ellene indított bírósági eljárásokat illetően.

Nicolas Sarkozy kihangsúlyozta, hogy megmaradt a vágya arra, hogy „a törvény és az igazságosság diadalmaskodjon, amint ennek egy jogállamban lennie kell”: amikor ezeket a szabályokat megszegik, mint ebben az esetben, megnő a felháborodás és a z elszántság ezek jogok megvédésére.

„Tudom, hogy egy hosszan tartó küzdelembe bonyolódtunk bele, – közölte a francia exelnök. – Fellebbezést nyújtok be a döntés ellen. Szükség lehet arra, hogy a pontot az i-re az Emberi Jogok Európai Bíróság tegye fel”. Nicolas Sarkozy megjegyezte,  hogy nehéz lesz a saját hazáját vádolni, viszont „készen áll, mert ez lesz a demokrácia ára”.

A francia politikus emlékeztetett arra, az Emberi Jogok Európai Bíróságán, hogy a bíró lemondásához elegendő, ha a vádlott részéről az elfogultság gyanúja merül fel. Franciaország egykori vezetője továbbra is kiáll a nagyobb etnikai sokszínűség szükségessége mellett ország igazságszolgáltatási rendszerében, amely elmerült az endogámiában. Mint a „vegyes vérű franciák” képviselője, a nagyobb képviseletért  áll ki. „A civilizációk a vérbeli összetartozás, nem pedig a sokszínűség révén tűnnek el” – hangsúlyozta Nicolas Sarkozy.

Ugyanakkor interjújában kijelentette, hogy nem akarja az ellene felhozott vádakat „a demokrácia elleni politikai küzdelemre” váltani.

Véleménye szerint a bíróság egy igazságtalan döntést hozott, amellyel senki sem tud megbékélni. „Nem tudok… egyetérteni azzal, hogy azért ítéltek el, amit nem tettem meg” – hangsúlyozta az exelnök.

Amikor azonban a Le Figaro újságírói arra utaltak, hogy három független bíró is bűnösnek találta korrupció és hivatali visszaélés bűntettében, az ügyet „példátlannak” nevezte, mert „valakinek a pénzét keverték bele, senkinek sem lett haszna, nincs áldozat, nem lett megsértve a közrend”.

Sarkozy elmondása szerint, „bűncselekmény elkövetésének szándékáért” ítélték el, amit „állítólag szövegkörnyezetből kiragadott telefonbeszélgetés részletek erősítenek meg”. A politikus elmondta, a hiányzó bizonyítékok helyett a bíróság néhány „külön bizonyítékot” mutatott be neki. Ezen kívül az ügyben Sarkozy és ügyvédje összesen 4500 telefonbeszélgetése szerepel. „Melyik demokráciában tennék ki az akkori ellenzék vezetőjét, mert én akkoriban az voltam, hét hónapos megfigyelésnek?” – kérdezte a francia exelnök. Kommentálva a bírósági tárgyalás egyéb vitatható elemeit Sarkozy megjegyezte: „Ha Putyin Oroszországában lennénk, az emberi jogi aktivisták azt kiáltanák, hogy ez súlyos jogsértés”.

A francia újságnak adott interjújában Nicolas Sarkozy köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatását fejezte ki.

„Hihetetlenül meghatódtam” – ismerte el a volt elnök, megjegyezve, hogy a több mint ezer üzenet és több száz hívás mellett más párt képviselője is együttérzését fejezte ki. A politikus ugyanakkor kijelentette, hogy az üggyel kapcsolatban „nem vádolja sem a kormányt, sem a parlamenti többség tagjait”.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei