Hat főből álló észak-koreai határőrcsapat szökött át Kínába

Hat főből álló észak-koreai határőrcsapat szökött át Kínába

09:33 Március 27, 2021

Események 1554 4 хвилини

Nagyon ritka, amikor ekkora létszámban szöknek át a határőrséghez tartozó katonák közül, ám most egy hat fős egység döntött úgy, hogy elegük lett a zárkózott diktatúrából, és annak folyamatosan romló helyzetéből.

Habár az viszonylag folytonossá vált az elmúlt idők során, hogy egy-két katona átszökik Észak-Koreából, olyanra nem nagyon volt még példa, hogy egyszerre hat határőr is átmenekül Kínába – fogalmaz a The TelegraphA Szabad Ázsia Rádió értesüléseire támaszkodva a brit lap viszont arról ír, hogy ez pontosan így történt a hónap elején.

Mint írják, a katonák a Kínával határos Yalu-folyón keresztül szöktek át, és a fegyvereiket is magukkal vitték. A disszidált egység a 25. számú Határőr Brigádhoz tartozott, amelyet direkt arra állítottak fel, hogy az Észak-Koreából szökni vágyókat megállítsák.

A lap tudomása szerint a szökött határőrök többek között arra panaszkodtak, hogy a járvány kitörése óta jelentős túldolgoztatják őket, ehhez képest pedig nem biztosítanak számukra megfelelő mennyiségű élelmiszert, így alultáplálttá kezdtek válni.

A Szabad Ázsia Rádiónak nyilatkozó katonai források úgy fogalmaztak, hogy a katonák eltűnését akkor érzékelték, amikor nem tértek vissza az éjszakai szolgálatukból másnap reggel. Egy kutatócsapat átfésülte az egész terepet, majd megállapították, hogy vélhetően átszöktek Kínába a folyón keresztül.

Az észak-koreai katonaság élete az elmúlt hónapok során különösképpen nehézzé vált, ugyanis a járvány miatti határlezárások okán különösen oda kellett figyelniük a csempészekre. Az országban azonban nagyon súlyos élelmiszerhiány alakult ki, ami a haderőt sem kímélte.

„Általában a határőrök gyakran kerülnek ütközetbe profi csempészekkel és kereskedőkkel, illetve alapvetően jobban élnek, mint más régiókban a katonák. A koronavírus-járvány azonban már egy éve tombol, a csempészés jóformán megszűnt és mostanság gyakran éheznek”

mondta egy belső forrás.
Már arról is láttak napvilágot tudósítások, hogy a katonák állítólag a helyi farmerek élőállatait kezdték el levágni, hogy valamilyen élelemhez tudjanak jutni. A ruházkodásuk is nehezen került biztosításra, még a kormány is arra kérte az embereket, hogy a már nem használt ruháikat szolgáltassák be, hogy a katonák tudják őket használni.

Mint a brit lap is megjegyzi, a katonák ilyen mértékű disszidálása is arra utal, hogy sokkal nehezebb az élet jelenleg Észak-Koreában, mint akár sejtenénk, és sokkal mélyebb a gazdasági és társadalmi válság, mint ahogyan azt Kim Dzsongun és rezsimje előadja.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei