A Covid–19 ellen használt egészségügyi készítmények csempészését akadályozták meg Ukrajnában

A Covid–19 ellen használt egészségügyi készítmények csempészését akadályozták meg Ukrajnában

08:48 Április 20, 2021

Események 3038 2 хвилини

Українська

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezett egy bűnbandát, mely ismeretlen eredetű gyógykészítmények törvénytelen behozatalával foglalkozott. A szállítmány között lévő egyes gyógyszereket a Covid–19 okozta trombózisveszély ellen használnak. A hírt az SZBU sajtószolgálata közölte.

A gyógyszereket Délkelet-Ázsiából szállították Ukrajnába repülőgépen, a szállítás és tárolás feltételeinek betartása nélkül. Az Állami Gyógyszerellenőrző Szolgálat elmondása szerint a készítmények egyenesen veszélyt jelentettek a páciensekre.

A bűnszervezet az interneten és engedélyekkel nem rendelkező gyógyszertárakban értékesítette árucikkeit.

A hatóságok több házkutatást is tartottak Kijevben, melynek során 4,2 ezer doboz, 6,5 millió hrivnya értékű gyógyszert, 66,2 ezer dollárt és 65 ezer hrivnyát, bankkártyákat és számítógépeket foglaltak le.

Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás, a vizsgálatok tartanak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei