Egy ritka, sokszor halálos gombás fertőzés terjed a covidosok körében Indiában

Egy ritka, sokszor halálos gombás fertőzés terjed a covidosok körében Indiában

14:13 Május 11, 2021

Események 2091 3 хвилини

Українська

Egyre több koronavírus-fertőzött vagy a vírus okozta Covid-19 kórból éppen felépült ember betegszik meg Indiában egy ritka és halálos kimenetelű gombás fertőzésben – közölték hétfőn indiai orvosok.

A „fekete gombaként” is ismert mukormikózis (mucormycosis) fertőzés előfordulása a Covid-19-en átesett páciensek körében csaknem négyszer-ötször olyan magas, mint a világjárvány előtt. Az indiai egészségügyi minisztérium útmutatást tett közzé arról, hogyan kezeljék ezeket az eseteket.

A csaknem 120 millió lakost számláló nyugat-indiai Mahárástra államban már 300 feketegombás esetet jelentettek, illetve hasonló számokról tudni Gudzsarát államból is, ahol eddig már négy nagy településen, köztük a legnagyobb városban, Ahmedábádban azonosították ezt a ritka fertőzést – írta hétfőn a Daily Mail című brit napilap.

A fertőzés kifejezetten agresszív a legyengült immunrendszerű pácienseknél, és ha nem kezelik időben, akkor halált okozhat. A legnagyobb veszélyben azok a koronavírus-fertőzöttek vannak, akiknek elhanyagolt cukorbetegségük is van, illetve azok, akiket szteroidokkal kezeltek, vagy hosszú időt töltöttek intenzív osztályon.

A feketegomba-fertőzés során elfeketedhet vagy elszíneződhet a beteg orra, látászavar és mellkasi fájdalom alakulhat ki.

David Denning, a Manchesteri Egyetem professzora szerint más országokban is észleltek ilyen eseteket, de Indiában kifejezetten magasabbak az arányok a nagy számú, elégtelenül kezelt cukorbeteg miatt.

India továbbra is a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ország a világon az Egyesült Államok után, eddig 22,6 millió fertőzöttet regisztráltak. Az orvosi felszerelések hiányát jelenleg nemzetközi segélyszállítmányokkal próbálják enyhíteni.

Forrás: portfolio.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei