Botrány az Ungvári Nemzeti Egyetemen

Botrány az Ungvári Nemzeti Egyetemen

10:01 Június 6, 2021

Események 2766 2 хвилини

Українська

Ungváron a rendőrség az Egészségügyi Minisztérium Teszt Központjának képviselőivel közösen bűncselekményt fedtek fel. A helyi egyetem 20 hallgatója okirat hamisítást és más néven való vizsga letételét követték el. Az ügyben még tart a vizsgálat.

Kárpátalján a rendőrség az illegális migráció leküzdésén dolgozik. Június 2-án Kárpátalja migrációs rendőrsége operatív munkatársai ellenőrizték a helyi egyetemet, ahol sok a külföldi hallgató. Ennek eredményeként a rendőrség az Egészségügyi Minisztérium Teszt Központjának képviselőivel együtt okirat hamisítás tényét állapította meg.

Egy előre átgondolt séma szerint az igazi orvostanhallgatók helyett más fiúk és lányok jöttek el a vizsgára. Az ő fényképeiket illesztették be az igazolványokba. Ennek megfelelően a vizsgát valójában más személyek tették le, a pontszámokat jogilag az egyetem tényleges hallgatóinak kellett beszámítani.

A migrációs rendőrség tisztjei a nyomozókkal közösen a bűncselekmény részleteit dokumentálják és az ügy érintettjeivel kommunikálnak. Ezenkívül a rendőrök azt ellenőrzik, hogy a tanárok és az egyetem vezetősége részesei-e a csalásnak.

A Kárpátaljai Megyei Rendőrség nyomozói a tények kapcsán büntetőeljárást indítottak Ukrajna büntető törvénykönyvének 358. cikkelye alapján – okmányhamisítás. A nyomozás során tisztázzák az ügy körülményeit és felfedik a bűncselekményben érintett személyeket – tájékoztatott a kárpátaljai megyei rendőrség kommunikációs osztálya.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei