Újabb körzetet szereztek meg a tálibok, egész Afganisztán is erre a sorsra juthat

Újabb körzetet szereztek meg a tálibok, egész Afganisztán is erre a sorsra juthat

16:25 Június 6, 2021

Események 1768 4 хвилини

Українська

Az afgán kormányerők ellenállása nélkül egy újabb körzetet sikerült délen uralma alá vonnia a Talibánnak, mely már a hetedik ilyen körzet, mióta az Egyesült Államok és a NATO bejelentette, hogy kivonják csapataikat.

Egy ettől független támadásban pedig egy járművet robbantott fel a terrorszervezet, melynek következtében életét vesztette egy fiatal női riporter – írja a Voice of America. Az Ariana nevű hírtelevíziónál dolgozó nő mellett az édesanyja is elhunyt, egyik testvére pedig megsebesült.

Az Afgán Újságírók Védelmi Bizottsága (AJSC) közleményben fogalmaztak úgy, hogy riporterük életét vesztette és mélységesen elítélték a támadást, valamint felszólították a kabuli kormányt, hogy indítsanak nyomozást az esetben.

Sarwar Danish, Afganisztán elnökhelyettese úgy fogalmazott az eset kapcsán, hogy a helyi biztonsági szolgálatok felelőssége, hogy minél hamarabb megállítsák ezeket a támadásokat, melyet csak „népirtásnak” lehet tekinteni a nem tálib afgánokkal szemben.

Egy helyi biztonsági szolgálatos névtelenül nyilatkozva elmondta azt is, hogy a táliboknak sikerült uralmuk alá vonni a dél-afganisztáni Shinkay régiót, ráadásul mindenféle ellenállás nélkül. A helyi rendőrkapitányság vezetője tagadta, hogy a körzet elesett volna, állítása szerint a harcok még folynak.

A tálibok szóvivője azonban már kihirdette a sikert, elmondásuk szerint a harcosaiknak sikerült a helyi biztonsági szolgálat több tagját is foglyul ejteni, ugyanakkor nem adott pontos számot arról, hogy hány embert.

Joe Biden amerikai elnök még április közepén jelentette be, hogy legkésőbb szeptember 11-ig az összes csapatukat kivonják Afganisztánból, így fog tenni a NATO állomásozó katonái is. A csapatkivonások megkezdődtek, a tálibok pedig új erőre kaptak ennek hatására.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik bizottsága által készített jelentés szerint pedig a terrorszervezet annyira jó pozícióba került, hogy a csapatok távozását követően minden esély megvan rá, hogy teljesen átveszik az ország felett a hatalmat.

A jelentés megfogalmazása szerint a legfontosabb tálib vezetők ugyanis nem hajlandók a békés tárgyalásokra, valamint nem kívánnak katonai megoldást találni a válságos helyzetre. A jelentés szerint pedig a terrorszervezet már így az afgán körzetek felében megszerezték az irányítást valamilyen módon.

Zabihullah Mudzsáhid, a Talibán szóvivője azonban visszautasította a jelentés állításait, megfogalmazása szerint a riport tele van hamis információkkal, melyet feltehetően az „ellenséges hírszerzések” szolgáltattak:

„Az Iszlám Emirátus képviselői teljes mértékben felkészültek egy Afganisztánnal való tárgyalásra annak érdekében, hogy megoldódjon a helyzet és minden intézkedést implementálni tudjunk”

Valamennyi Afganisztán-szakértő pedig egyetértett az ENSZ jelentésével, jelenleg semmilyen feltételen nincs meg annak, hogy a nyugati csapatok biztonsággal ki tudjanak vonulni. A Talibánon felül ráadásul az Al-Kaida is jelen van az országban, legalább 15 afgán tartományban.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei