24 dzsihadistával végzett a szomáliai hadsereg

24 dzsihadistával végzett a szomáliai hadsereg

12:42 Június 21, 2021

Események 1740 2 хвилини

Az al-Shabaab nevű helyi dzsihadista szervezet huszonnégy harcosával végeztek szomáliai katonák azt követően, hogy sikerült visszaverniük a terroristák támadását egy katonai bázis ellen – közölte a kelet-afrikai állam hadserege.

A tájékoztatás szerint a szélsőségesek háromszor tettek sikertelen kísérletet a déli Diinsoor településen működő támaszpont elfoglalására. A hadsereg közölte, hogy az ezt követően indított katonai műveletében kéttucatnyi terroristát öltek meg, és számos fegyvert sikerült lefoglalniuk.

Diinsoor mintegy 370 kilométerre nyugatra található a fővárostól, Mogadishutól. A stratégiai jelentőségű települést a hadsereg nagy erőkkel védi.

A szomáliai fegyveres erők emellett beszámoltak arról is, hogy sikerült elfoglalniuk az al-Shabaab egyik támaszpontját a Galmudug államban található Orshe településen. A vasárnap kora reggeli órákban indított műveletet a Gorgor különleges alakulat hajtotta végre, a közlés szerint hatalmas veszteségeket okozva a terroristáknak.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió (AU) békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, illetve radikális értelmezésen alapuló saríát (iszlám törvénykezést) vezessen be Szomáliában. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai vagy akár civil célpontok ellen országszerte, így a fővárosban is.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei