Eljárás indulhat parlamenti képviselők ellen a bejrúti robbanás miatt

Eljárás indulhat parlamenti képviselők ellen a bejrúti robbanás miatt

11:31 Július 3, 2021

Események 2390 3 хвилини

Українська

Libanoni parlamenti képviselők és biztonsági szervezetek vezetői ellen kezdeményezett jogi eljárást a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó tavaly augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben vizsgálódó bíró – jelentette pénteken az NNA libanoni állami hírügynökség.

Tarek Bitar kérvényezte a kormánytól és a belügyminisztériumtól, hogy kihallgathassák a két legmagasabb rangú biztonsági főnököt, a biztonsági igazgatóság, illetve az állambiztonsági hivatal vezetőjét. A meghallgatásra még nem tűztek ki dátumot. A bíró felkérte a parlamentet, hogy függessze fel annak a két képviselőnek és egy volt belügyminiszternek a mentelmi jogát, akik ellen még az elődje emelt vádat.

Bitar megerősítette továbbá a Haszan Diáb libanoni ügyvezető kormányfő elleni – még tavaly decemberben bejelentett – vádemelést is az ügyben, illetve közölte, hogy vádat emelnek még a hadsereg egy volt parancsnoka és a katonai hírszerzés volt vezetője ellen is.

A bíró eljárását bátor lépésként méltatták az áldozatok családtagjai.

Elődjét februárban elmozdították az ügy vizsgálóbírói pozíciójából, miután az általa megvádolt két egykori miniszter kétségbe vonta semlegességét.

A pusztítás nyomai a bejrúti kikötőben történt előző napi hatalmas robbanást követően 2020. augusztus 5-én. A detonáció következtében legkevesebb kétszáz ember életét vesztette, több mint hatezren megsebesültek

Tavaly augusztus 4-én Bejrút kikötőjében egy raktárban több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe.

A detonáció több mint kétszáz ember halálát okozta, és több mint hatezren megsérültek.

A robbanás a közeli városnegyedeket lakhatatlanná tette. Haszan Diáb és kormánya ezután benyújtotta lemondását, de ügyvivő kormányként még a helyén maradt, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet.

Bírósági források szerint magas rangú politikusok ellen annak alapján indulhat eljárás, hogy a jelek szerint tudomásuk volt arról, hogy a kikötőben veszélyes anyagokat tárolnak, de mégsem tették meg a szükséges lépéseket a tragédia elkerüléséért. Az áldozatok hozzátartozói és a károsultak széles körben a hatalmon levő politikai osztályt vádolják korrupcióval és mulasztással, amely a robbanáshoz vezethetett.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei