Kamuvakcinával oltott az álorvos

Kamuvakcinával oltott az álorvos

13:46 Július 3, 2021

Események 2069 2 хвилини

Українська

Egy magát orvosnak kiadó férfi valószínűleg vízzel oltott be több száz embert Ugandában. Két asszisztensét elkapták, ám a férfit még keresik a hatóságok.

Az áldoktor cégeknek árulta az oltásokat, darabját 100-200 ezer ugandai shillingért, ami 8-16 ezer forintnak felel meg.

Nyilvánvalóan átverés volt az egész. Ez a fickó csak a pénzre hajtott. Azt gyanítjuk, hogy vizet adott be az embereknek, mert színtelen, szagtalan és viszonylag veszélytelen – nyilatkozta a Reutersnek Warren Naamara, az ugandai elnöki hivatal egészségügyi hatóságának vezetője, aki szerint a férfit el fogják kapni.

Az áldoktor rendelőjében tartott házkutatáson hamis matricákkal ellátott oltóanyagos fiolákat és szintén hamis szállítóleveleket is találtak, és a szintén ott fellelhető dokumentáció szerint a szélhámos legalább 812 embert oltott be.

A koronavírus-járvány második hulláma május vége óta erősödik az afrikai országban, ahol az Indiából származó delta variáns terjed. Az oltókampány márciusban indult, de lassan halad, mert a szegényebb országok megsegítésére létrehozott COVAX program nem jut elég oltóanyaghoz.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei