Tíz ember ellen emeltek vádat pénzmosás és csalás miatt a Vatikánban

Tíz ember ellen emeltek vádat pénzmosás és csalás miatt a Vatikánban

08:54 Július 4, 2021

Események 2690 2 хвилини

Українська

Vádat emeltek egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt a Vatikánban – közölte a Szentszék szombaton. A vatikáni büntető törvényszék elnöke, Giuseppe Pignatone bíró döntése értelmében a 73 éves Angelo Becciu érseknek és társainak július 27-én kell megjelennie a bíróság előtt.

Az érseket Ferenc pápa tavaly szeptemberben egy másik kétes ügylet miatt felmentette a tisztségéből. Akkor Becciu 100 ezer eurót adományozott a Szentszéktől egy olyan alapítványnak, aminek Becciu fivére volt a vezetője.

Az érintettek – köztük az érseken kívül a Vatikán négy másik volt tisztségviselője – a Vatikán egy 350 millió eurós londoni ingatlanbefektetését intézték, ekkor követték el a bűncselekményeket.

Az első számú gyanúsított Gianluigi Torzi, aki 15 millió eurót csalt ki a Vatikántól a londoni ingatlan tulajdonjogának az átengedéséért. A közvetítő Londonban várja az olasz kiadatási eljárás végét.

Az ügyben, amiben a gyanú szerint felelősség terhel két, Svájcban bejegyzett, továbbá egy amerikai és egy szlovéniai illetőségű céget is, két éve indítottak nyomozást az olasz és a vatikáni hatóságok.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei