Meglőttek egy bűnügyekkel foglalkozó újságírót Hollandiában

Meglőttek egy bűnügyekkel foglalkozó újságírót Hollandiában

08:50 Július 7, 2021

Események 1835 2 хвилини

A rendőrség közlése szerint meglőttek egy ismert holland bűnügyi újságírót kedden Amszterdam belvárosában.

Peter R. de Vriest a fején érte súlyos sebesülés, kórházba szállították.

A történtek hátterét egyelőre homály fedi.

Sajtóértesülések szerint az ismeretlen elkövető este fél nyolckor lőtt rá a 64 éves újságíróra, aki éppen távozott egy televíziós stúdióból. Nem sokkal korábban de Vries egy élő műsorban szerepelt.

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számít, és rendszeresen részt vesz tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban. Úgy tudni, jó kapcsolatai vannak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Peter De Vries jelenleg egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vesz részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáján.

Forrás: infostart.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei