Orosz harci repülők zavarták meg a litván és a spanyol vezetők sajtókonferenciáját (videó)

Orosz harci repülők zavarták meg a litván és a spanyol vezetők sajtókonferenciáját (videó)

20:00 Július 9, 2021

Események 2224 3 хвилини

Két orosz harci repülőgép miatt kiadott riadó zavarta meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Gitanas Nauseda litván elnök csütörtöki sajtókonferenciáját a litvániai Siauliaiban működő NATO-támaszponton.

A balti ország elnöki hivatala által közzétett videón látható volt, hogy a két politikusnak villámgyorsan el kellett hagynia a sajtókonferenciát, helyt adva a készültségi vadászgépekhez siető pilótáknak és technikusoknak.

A litván hadsereg egyik szóvivője szerint két Szu–24-es orosz harci repülőgép elektronikus azonosító jelzés nélkül repült át a Balti-tenger felett a nemzetközi légtérben. A pilóták nemhogy a repülési tervüket nem közölték, de még kapcsolatot sem létesítettek a litván légi irányítással. Mint mondta, azért kellett elfogómanőverre riasztani a litván gépeket, hogy észleljék és azonosítsák az idegen harci repülőket.

Mint láthatják, minden remekül működik. Megerősíthetem, hogy az elfogó vadászgépek kevesebb mint tizenöt perc alatt a levegőben voltak – közölte Nauseda fél órával a megszakított sajtókonferencia után a litván közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Megbizonyosodtunk arról, hogy jól működik a légtérellenőrzésünk – tette hozzá.

Ez egy valós incidens, amely rámutat itteni jelenlétünk fontosságára – vélekedett Sánchez.

Litván források szerint jelenleg hét Eurofighter típusú harci repülőgép és 130 spanyol katona állomásozik Siauliaiban a balti ország légterének védelmére. Az orosz védelmi tárca közlése szerint a harci repülőgépek az orosz balti flotta légvédelméhez tartoznak, jogszerűen vettek részt egy hadgyakorlaton a nemzetközi légtérben, és nem sértették meg más országok határait.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei