Lángoló buszból mentette ki a gyereket a sofőr Olaszországban

Lángoló buszból mentette ki a gyereket a sofőr Olaszországban

10:32 Július 14, 2021

Események 1666 2 хвилини

Huszonöt gyermeket mentett ki Észak-Olaszországban kedden a buszsofőr a lángoló járművéből – közölte a helyi sajtó és a tűzoltóság.

A busz egy gyorsforgalmi úton lévő alagútban kapott lángra Lecco város és Lierna település között. A jármű teljesen kiégett, de a sofőrnek még ezelőtt sikerült az összes utasát kimenekítenie.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint a vezető műszaki meghibásodást észlelt, és még az alagútban leállította a buszt, majd gyorsan biztonságba helyezte a térségből származó gyerekeket. Egy tűzoltó az Adnkronos hírügynökségnek elmondta, hogy

feltehetőleg defektet kapott a busz egyik kereke, és emiatt keletkezett a tűz.

Hozzátette, hogy a gyerekek már a mentőegységek kiérkezése előtt biztonságban voltak.

A mentősök kilenc gyermeket kivizsgálásra beszállítottak egy kórházba.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei