Három házba is villám csapott Szabolcsban

Három házba is villám csapott Szabolcsban

08:27 Július 16, 2021

Események 610 2 хвилини

Csütörtök estig nagyjából 50 esethez riasztották a tűzoltókat a zivatarokkal összefüggésben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mukics Dániel, a szervezet szóvivője elmondta: a legtöbb hívást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kapták, ahol három településén okozott kárt villámcsapás.

-Kéken, az Ady Endre utcában csapott bele egy családi ház kéményébe a villám, ennek következtében a tető is megrongálódott.
-Aranyosapátin szintén egy családi ház kéménye rongálódott meg villámcsapás miatt.
-Ajakon a házat ért villámcsapás kisebb elektromos tüzet is okozott

Az OKF szóvivője arra figyelmeztetett, hogy amíg közel van a vihar, ajánlott kihúzni az elektromos eszközök csatlakozóit, mert villámcsapás esetén a hálózatba dugott eszközök tönkremehetnek.

A villámcsapások mellett jellemzően kidőlt fák és letört faágak, néhány esetben a felgyülemlett csapadék miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök estig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az ország keleti felében jelenleg is több járásban vannak érvényben első-, több helyen másodfokú riasztások zivatarveszély, illetve a felhőszakadás veszélye miatt.

Azt írták: a Tiszántúlon a heves zivatarok az éjszaka első felében fokozatosan elhagyják az országot. A leghevesebb zivatarcellákhoz felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés is társulhat. Péntek reggelre fokozatosan csillapodnak a zivatarok, de a délelőtt folyamán ismét aktívabbá válik a légkör – emelte ki a meteorológiai szolgálat.

Forrás: vadhajtasok.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei