Az esőzések miatt két gát is beszakadt Kínában

Az esőzések miatt két gát is beszakadt Kínában

08:32 Július 20, 2021

Események 1426 3 хвилини

Beszakadt két gát a Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia Autonóm Területen a súlyos esőzésektől – közölte hétfőn a pekingi katasztrófavédelmi minisztérium.

A Hulunbuir város közigazgatási területén található gátak vasárnap szakadtak be a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső hatására. A vidéken az átlagos csapadékmennyiség vasárnap elérte a 87 millimétert. A folyó felsőbb szakaszán található gát beszakadását követően az alsóbb szakaszon lévő gát alig másfél óra múlva omlott be.

Az árvízvédelmi hatóságok már szombattól kezdődően figyelmeztetést adtak ki a viharos esőzések miatt, amelyek vasárnaptól Kína északkeleti részén tomboltak, elérve a fővárost, Pekinget is.

A Hulunbuir környékén élőket – több mint 16 ezer embert – még a gátszakadást megelőzően evakuálták, sérülteket nem jelentettek.

A kínai vízi erőforrások minisztériumának hétfői közleménye szerint a két gát víztározójának kapacitása együttesen eléri a 46 millió köbmétert. A helyi hatóságok szerint a gátak beszakadása nyomán a környéket elöntő árvíz csaknem 216 négyzetkilométernyi termőföldet, továbbá utakat és hidakat tett tönkre. A károk felmérése és az árvízelhárítási munkálatok jelenleg is zajlanak.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei