Kerti kavics került az ellopott ötmillió eurónyi gyémánt helyére

Kerti kavics került az ellopott ötmillió eurónyi gyémánt helyére

17:19 Július 22, 2021

Események 1741 2 хвилини

Egy Franciaországban élő, romániai származású férfi Londonban csaknem ötmillió euró összértékű gyémántlopást hajtott végre – jelentette a Főtér.

A lap úgy tudja, a 60 éves férfi és társai állítólag éveken keresztül tervezték a bűncselekményt. Az elkövető egyik bűntársa még 2016-ban ismerkedett a London központjában működő Boodles ékszerbolt tulajdonosával, akinek egy pénzes izraeli üzletembernek adta ki magát, aki drágakövekbe akar fektetni. 

Az „üzletember” és egy másik bűntársa később Monacóban találkoztak a tulajdonossal, ahol megbeszélték, hogy hét, rendkívül értékes drágakövet szeretnének megvásárolni, amelyet azonban előbb megvizsgálna egy gyémántszakértőjük. 

A „szakértőként” bemutatkozó elkövető el is kezdte „vizsgálni” a köveket, majd egy óvatlan pillanatban zsebre vágta őket, s még arra is maradt ideje, hogy közönséges kerti kavicsokat szórjon a helyükre. 

Az üzlet alkalmazottainak állítólag csak másnap tűnt fel a példátlan értékű lopás, ám a rendőrség azóta sikeresen lekapcsolta a tolvajt és társait. A román férfit Franciaország kiadta az Egyesült Királyságnak.

(Főtér/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei