Lefejeztek a tálibok egy afgán fordítót, aki az amerikai hadseregnek dolgozott

Lefejeztek a tálibok egy afgán fordítót, aki az amerikai hadseregnek dolgozott

16:45 Július 23, 2021

Események 669 4 хвилини

Українська

Tálib szélsőségesek fejeztek le Kabul környékén egy afgán férfit, aki korábban fordítóként működött együtt az amerikai hadsereggel – írja a CNN. A szélsőségesek mindenkire vadásznak az országban, aki az amerikaiakat segítette.

A 32 éves Sohail Pardis még május 12-én tűnt el, amikor éppen a nővére házához hajtott kabuli otthonából. Út közben, egy sivatagi szakaszon álló ellenőrzési ponton tálib harcosok tartóztatták fel.

A férfi mindössze napokkal ezelőtt vallotta be egy barátjának, hogy halálos fenyegetéseket kap a táliboktól, akik rájöttek, hogy az Egyesült Államok hadseregének dolgozott.

“Azt mondták neki, hogy az amerikaiak kémje, az amerikaiak szeme, hogy hitetlen, és ezért meg fogják ölni a családjával együtt” – mondta Pardis kollégája, Abdulhaq Ayoubi a CNN-nek. Szemtanúk szerint a tálibok ezután rálőttek a férfi autójára, majd kirángatták őt belőle és még a helyszínen lefejezték.

“Nem tudunk itt lélegezni, a tálibok nem kegyelmeznek nekünk” – tette hozzá Ayoubi, a 18 ezer afgán egyike, akik korábban az amerikai hadseregnek dolgoztak. Az egykori munkatársak most speciális vízumot igényelhetnek az Egyesült Államokba – ám a jelentkezők mintegy felét így is elutasították.

Pardis egy kilencéves kislányt hagyott maga után, akit most a fordító testvére, Najibulla Sahak nevel. A férfi és a gyerek azonban rettegésben élnek, hiszen ők lehetnek a következők:

“Nagyon aggódom a családom biztonsága miatt. Nincs sok munkalehetőség ebben az országban, és a közbiztonság rettenetes” – mondta Sahak, aki nem fél a nevét nyilvánosságra hozni, mivel az a tálibok előtt már egyébként is ismert.

Pardis csak egy volt az amerikaiaknak dolgozó többezer afgán közül, akikre az országban egyre nagyobb teret hódító tálibok vadásznak. Sahak szerint az egyetlen esélyük a túlélésre, ha a nemzetközi sajtó figyelmét is felhívják a helyzetükre.
A Fehér Ház július 14-én jelentette be, hogy menedéket nyújt mindazoknak a tolmácsoknak és fordítóknak, akik korábban a hadseregnek dolgoztak, és akiknek most kockán forog az élete. Július utolsó hetében evakuálják azokat, akiknek már folyamatban van a vízumkérelme. Az Egyesült Államok eközben több országgal is tárgyal, amelyek átmeneti oltalmat nyújthatnak a menekülőknek, mielőtt megkapják a vízumot.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei