Két hét után feladták a túlélők utáni kutatást Miamiban

Két hét után feladták a túlélők utáni kutatást Miamiban

19:45 Július 24, 2021

Események 2480 2 хвилини

Українська

Két hét után befejezték a túlélők utáni kutatást a mentőcsapatok az összeomlott floridai toronyház romjai között. Már semmi esélye annak, hogy élve találjanak rá bárkire – jelentette be a megyei polgármester.

A világ minden tájáról érkeztek mentőcsapatok. Napi 24 órában kutattak, speciális műszereket, keresőkutyákat, minden létező technológiát bevetettek, de nem jártak sikerrel.

„Már kimerítettük a rendelkezésünkre álló összes kutatási és mentési lehetőséget” – közölte Miami-Dade megye polgármestere. „Nehéz döntést kellett meghoznunk, de a mai nappal áttérünk a helyreállítási műveletekre, valamint a hírekre váró szenvedő családok támogatására. Bármit is teszünk, már nem hozhatja vissza azokat, akiket elvesztettünk. De mindent megteszünk, hogy azonosítsuk az összes áldozatot, és felajánljuk segítségünket a családoknak mérhetetlen gyászukban” – ígérte Daniella Levine Cava.

A floridai Miami közelében, Surfside-ban június 24-én omlott össze egy 136 lakásos társasház egyik része, 55 lakás semmisült meg. Azóta egyetlen túlélőt sem találtak. A toronyház lakóinak többségét álmában érte a katasztrófa. Eddig 54 holttestet találtak a romok alatt, és 86 embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok.

Forrás: euronews

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei