Újabb botrányba keveredett Mark Rutte

Újabb botrányba keveredett Mark Rutte

20:31 Július 28, 2021

Események 2545 2 хвилини

A Magyarországot folyamatosan ócsárló holland miniszterelnök újabb botrányba keveredett: fontos információkat nem osztott meg az alsóházzal.

Magas rangú holland tisztviselők tárgyaltak Oroszországgal, amivel nem is lenne semmi baj, ha nem titokban tették volna, mivel Hollandiában erről teljes körűen tájékoztatni kell a parlamentet.

Hollandia hivatalosan megszakította kapcsolatait Oroszországgal, miután 2014-ben lelőtték az MH17-es járatot, három évvel később azonban ismét felvették a kapcsolatot Moszkvával. A tárgyalásokat a gazdasági és külügyminisztérium vezető tisztségviselői folytatták orosz kollégáikkal. A Tweede Kamer – a holland parlament alsóháza – csupán azután értesült erről, hogy a két oknyomozó szervezet az év elején beszámolt róla – írta meg a Mandiner.

Mark Rutte azzal védekezett, hogy be fogja mutatni a dokumentumokat, amelyek semmi lényegeset nem tartalmaznak.

Ezzel szemben az oknyomozók azt állítják, hogy a dokumentumokból kiderül: Rutte lényeges információkat titkolt el az alsóház elől.

Így például arról, hogy a tisztviselők megvitatták az ellentmondásos Északi Áramlat 2. földgázvezeték sorsát, amelynek célja, hogy a jövőben az orosz gáz Északnyugat-Európába jusson, valamint az Oroszország elleni uniós szankciók jövőjéről is tárgyaltak. Az oknyomozók szerint az energiakérdésről meg is állapodtak a résztvevők. A naplók, e-mailek és emlékeztetők pedig azt mutatják, hogy Hollandia kérésére valójában megállapodások is születtek, amelyeket nem közöltek a képviselőházzal.

Forrás: 888.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei