Meghalt egy zárt autóban maradt négyéves kislány Boszniában

Meghalt egy zárt autóban maradt négyéves kislány Boszniában

11:41 Augusztus 2, 2021

Események 1742 3 хвилини

Szörnyű tragédia történt Boszniában, ahol egy zárt autóban maradt kislány vesztette életét, feltételezhetően a hőség miatt, míg Horvátországban egy német párt állítottak elő egy életveszélyes jelenet miatt.

Négyéves kislány holttestére bukkantak egy zárt autóban az északnyugat-boszniai Donja Piskavicában – közölte a helyi sajtó vasárnap, a horvát újságok pedig arról írtak, az ismert nyaralóhelyen, Porecben a rendőrség letartóztatott egy német párt, mert két gyermeküket és kutyájukat a zárt autóban hagyták a tűző napon, amíg bevásároltak.

A Nezavisne Novine című boszniai napilap internetes oldalának beszámolója szerint a Banja Lukához közel eső faluban egy ház udvarán találták meg a zárt autóban a négyéves kislányt, aki feltételezhetően a hőség miatt vesztette életét. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan került az udvaron parkoló autóba a kislány.

A poreci rendőrök viszont azonnal letartóztatták azokat a német állampolgárokat, akik hat és nyolc éves gyermekeiket hagyták a tűző napon zárt autóban egy órára, amíg elmentek bevásárolni – közölte a Jutarnji List. Az autóba zárt gyermekekről és kutyájukról a járókelők tettek bejelentést a rendőrségen. A gyerekeket azonnal kórházba szállították, a szülők ellen a gyermekek jogainak megsértése és állatkínzás miatt indult eljárás.

A Balkánon a napokban rendkívül magas, 40 Celsius-fokot is meghaladó hőmérsékleteket mértek, a térség országainak mindegyikében vörös riasztást adtak ki a hőség miatt.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei