Tömeges tiltakozó akciókkal fenyeget a Nemzeti Hadtest vezére a harkivi aktivisták letartóztatása miatt

Tömeges tiltakozó akciókkal fenyeget a Nemzeti Hadtest vezére a harkivi aktivisták letartóztatása miatt

21:18 Augusztus 7, 2021

Események 4812 3 хвилини

Українська

Tömeges tiltakozó akciókat helyezett kilátásba szombaton Andrij Bileckij, a Nemzeti Hadtest párt vezetője, miután egy kijevi bíróság két hónapra letartóztatásba helyezte a paramilitáris szervezet védelmi zsarolással és más szervezett bűnözői tevékenységgel gyanúsított hét harkivi vezetőjét – adta hírül az rbc.ua hírportál a szélsőséges szervezet sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a „fehér vezérként” is ismert Bileckij mindenkit tiltakozásra szólított a Nemzeti Hadtest lefogott aktivistáinak támogatása érdekében. Mint hangsúlyozta, „ezek a mi embereink, ismétlem, a mi embereink. Nem a Nemzeti Hadtesté, nem a veteránszövetségé, hanem a miénk, vagyis ukránok, akik Ukrajnáért küzdöttek, akik készek voltak meghalni érte, és amelyért, ha kell, készek leszünk meghalni, mert ez az, amit nacionalizmusnak nevezünk, amikor kész vagy magadért és másokért küzdeni.”

Bileckij szerint a Nemzeti Hadtest kiterjeszti, és még tömegesebbekké teszi tiltakozó akcióit. „Mivel a hatalom a nyílt elnyomás eszközéhez nyúlt, fenntartjuk magunknak a jogot a válaszra” – mutatott rá, megjegyezve, hogy mivel az egész mögött a hatalom áll, a Nemzeti Hadtest erőfeszítései azok ellen fognak irányulni, akik „ezt a történetet kezdeményezték és irányítják”.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy pénteken a Kijevi Pecserszk Kerületi Bíróság 16 órán át tárgyalta a Nemzeti Hadtest csütörtökön Harkivban védelmi zsarolás és más súlyos bűncselekmények elkövetésének gyanújával őrizetbe vett hét helyi vezetőjével szemben alkalmazandó preventív intézkedés foganatosítását. A bíróság épülete előtt a tárgyalást teljes ideje alatt a Nemzeti Hadtest 2,5-3 ezer tagja tartott tiltakozó megmozdulást.

Mint hírportálunk csütörtökön beszámolt róla, nagyszabású razziát tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) csütörtökön Harkivban, amelynek során 53 házkutatást tartott a Nemzeti Hadtest párt irodáiban és tagjainál, valamint őrizetbe vette a bűnbandává züllött paramilitáris nacionalista szervezet 7 vezetőjét, akiknek a bűntársait tovább keresik.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei